Üdvözöljük honlapunkon! arrow Alapítványi programok: arrow Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra arrow Kiss Olivér beszámolója 2013-as magántúrájukról
Kiss Olivér beszámolója 2013-as magántúrájukról

Túra, kultúra és technológia: hármas küldetésen Kolozsvártól Sztánáig. Gyalog

 

Tavaly eltévedés, de elsősorban felsértett talp, lábfejek és vízhólyagok miatt a VaKol (Vanda és Kolivér) csapatnak a Gorbói-úttól órányi gyaloglásra kapitulálnia kellett – képtelenek voltunk befejezni a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrát. Lebaktattunk az E60-as országútra, s Kiskapusra hívtuk Lenke unokatestvéremet, aki az Erdély Mentőcsoport tagjaként megmentett. A kocsiba viszont csak két hideg sör után ültünk be. Ha már kapitulálás, akkor adjuk meg a módját... Ugyanakkor fejünkbe vettük: 2013-ban mindenképpen megtesszük a távot. A hivatalos túra után egy héttel, magánúton, harmadmagunkkal nekivágtunk az 50 kilométeres távnak. A számunkra létfontosságú természetjárás és a kulturális vonatkozás mellett a gyalogtúrát számítástechnikához és a globalizált világhoz közel álló szórakozással egészítettük ki: geodobozolás.

 KISS OLIVÉR

 

Tavalyi malőrös gyalogtúra kísérletünket (lásd a részletes beszámolót a magánblogomon: www.koliver.wordpress.com Keresési kulcsszavak: Kós Károly) olvasva, a magyar gyökerekkel rendelkező, Budapesten élő francia barátom, Étienne Desbordes 300 lejes Decathlon ajándékkártyával lepett meg. – Vásárolj magadnak egy rendes túracipőt, s jövőre menj végig a távon! – írta novemberben. A születésnapomra kapott drága, de jó túracipő ott rostokolt a polcon hosszú hónapokon át, nehogy az Istenért valami baja essen, mert akkor 2013-ban sem lesz Kós Károly gyalogtúra, mondogattam az ismerőseimnek, de azért jó néhányszor fel kellett vennem, hogy bejárassam, s többé ne törje fel a talpamat. Abban reménykedtem, hogy a nyugat-európai  (úgyis tudom, hogy kínai!) gyártású, profi túracipő nem eredményes vízhólyagokat. Hát... tévedtem.

 

Kiselőadás a Kakasos templomnál? Inkább nem...

A hivatalos Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrát (KKETT) beáldoztunk a Marosvásárhelyen zajló országos geodoboz-kereső találkozónak, GeoQuest immár ötödik kiadásának. A teleportálást sajnos nem találták fel, így választani kellett két hobbi között: gyalogtúra és geodoboz-keresés. Utóbbi mellett döntöttünk. S korántsem bántuk meg, két okból: a geocaching során is jártuk a természetet (mi több, éjjel, bár a sötétedés és erdő párosból a túrán is volt részünk, de erről később...), s tudtunk, hogy – igaz, némi segítséggel – a KEETT-et magánúton is képesek vagyunk bepörgetni. Így is lett. Bár gyakorló természetjárók és túrázóknak tartjuk magunkat (kétszer daráltam le a Jókai Emlék- és Teljesítménytúra harminckét kilométeres szakaszát stb.), néhány apró részletre nem számítottunk...

A Titán Erdélyi Túrázók (TETÚ) öttagú csapata (Vadas Vanda, a Popovics testvérek: Emma és Linda, továbbá Bíró Jocó barátom) augusztus 24-én, szombaton hajnali hétkor a Törökvágás közvetlen közelében található Falumúzeum bejáratánál találkozott. Őszintén: lusták voltunk felgyalogolni ide a Kakasos templomtól (a hivatalos KKETT mindig innen indul), főleg, hogy Vanda a közeli Szél/Vântului utcában lakik... Úgyis tudtam, hogy mindenki megteremti a nexust a talán „második utolsó” erdélyi polihisztornak is nevezhető, a túrának nevet adó neves erdélyi személyiség és a felsővárosi református templom között. Mindenki tudta, hogy a nemzeti szecessziós stílusban épített, 1914-ben felszentelt templomot Kós Károly tervei alapján valósították meg. Egyébként is hajnali 7 órakor túratársaim meglincseltek volna, ha a kalotaszegi motívumokkal díszített, festett kazettás mennyezetű építészeti nevezetességről tartok nekik kiselőadást. Ezeket a részleteket inkább a túrán adagoltam... cseppenként.

 

Mókus és mókás... hangulat

Nekivágtunk az útnak. Szabó Zsolttal, a Szentimrei Alapítvány elnökével több ízben egyeztettem telefonon, de az utolsó pillanatig sem tudtam megmondani, hogy megérkezünk-e a sztánai emblematikus Szentimrei-villába, vagy sem. De amikor egy nagy almát a kis szájában a fára felcipelő mókust megláttuk a Hója-erdőben, akkor már bizonyossá vált: velünk tart a szerencse, s nem lesznek sérülések, elkerül bennünket a bokaficam, s a vízhólyagok sem lesznek annyira fájdalmasak, hogy az 50 kilométeres távot ne fejezhessük be. Kissé aggódtam, ugyanis ilyen hosszú gyalogtúrán egyikünk sem volt még. Míg Jocóval már részt vettünk az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) 32 kilométeres Szind-Torockó gyalogtúrán, volt tehát valamiféle gyakorlatuk, addig a lányokról azt tudtam: számukra abszolút premierről van szó.

Valahogy mégis a mókushoz köthető a csapatunk mókás hangulata: akkortól kezdődött a léháskodás. Vicceket mondtunk, ugrattuk egymást, minden magas labdát azonnal leütöttünk. Biztonságban volt a csapat, ugyanis a tavalyi kísérletnek köszönhetően Vandával a Medvepadig jól ismertük az útvonalat. Mi több, nemrég önkéntesként segédkeztünk a Mária-út jelzéseinek festésénél.

Kedvencem, a Dire Straits együttes Once upon a time in the West című zeneszáma ötlött fel bennem, amikor kiértünk a Hója-erdőből: mintha amolyan felfedezőúton jártunk volna „senkiföldjén”. Eltekintettünk a bal oldalunkon zajló közúti forgalomtól, Gyalu magasságában nem láttuk az autópályát sem: minket csak a természet érdekelt. Ismét kiselőadást tarthattam volna (főleg, ha lett volna nálunk kukker) arról, amiről a Szabadságban is több ízben írtuk, éspedig a gyalui várról, a kurucok ostromáról. Nos, nem éppen erről, annál inkább az államigazgatás és az igazságszolgáltatás gáncsoskodásáról. Ilyen távolból a probléma is kicsinek tűnt, így inkább hanyagoltam a témát.

Image

Kezeket fel!

Még az első geodoboz elhelyezése előtt pihenőt tartottunk. „Bedagadt az ujjam, hihetetlen” – szösszent fel Linda, s nem kellett sok, hogy a többi lány is a kezére nézzen. „Kezeket fel!”, parancsolta Jocó, a lányok pedig engedelmeskedtek. Állítólag lelohadt az ujjuk. A taktika mindenképpen jót tett a morálnak – indultunk tovább. Az eddig megtett táv nemigen érdekelt senkit sem – a teljesítmény helyett a túra teljes időtartama alatt az élményre összpontosítottunk. Az autópálya közelében rókalyukakra lettünk figyelmesek. „Jó hely az első geodoboz számára”, ötleteltem, de Vanda nem helyeselte az elképzelést. Így inkább egy rókalyuk közelében levő vájatban rejtettem el a geoládát. Három maradt hátra: a KKETT nyomvonalán szándékoztam elhelyezni őket. S most eljött az ideje annak is, részletezzem, miről is szól ez a nálunk még gyerekcipőben járó új hobbink. Az összetett világban nyújt eligazodást, hasonlít a tájfutáshoz, s kísértetiesen hasonlít a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által évek során szervezett úgynevezett Éjjeli lepke versenyhez. Fejleszti a térlátást (más szavakkal és értelmezésben „the big picture”), a találékonyságot, a problémamegoldó készséget, leleményesebbé, talpraesettebbé, ötletesebbé, kreatívabbá tesz. Logikusabban gondolkozol. Ugyanakkor elősegíti a szociabilitást, az emberi interakciót, új barátok megtalálását, új baráti társaság kialakítását. Mi több, új hobbival gazdagodhatunk. S az utazással, ismerkedéssel egybekötött valamennyi tevékenység gazdagít, okosabbá, intelligensebbé, életvidámabbá tesz. Nincs unalom, semmittevés, inkább tartalmasabb élet. Mi több, különböző hatások érnek, alkalmazkodnunk kell másokhoz, új életstílust, életvitelt fedezünk fel, élettapasztalatot nyerünk Legalábbis ez a személyes, tapasztalatom a geodoboz-keresés kapcsán.

Rugaszkodjunk neki még egyszer a magyarázatnak, mert eddig csak az életmódról írtam: a geocaching, azaz dobozvadászat nem más, mint a felfedezés varázsa. Erdélyben is egyre nagyobb teret hódít a helymeghatározó rendszert (GPS – global positioning system) használó, a lakosság körében egyre elterjedtebb herkentyűknek köszönhetően kialakult játék és hobbi, a geocaching. A „kincskereső” rendszer lényege, hogy a www.geocaching.com globális közösség egyik regisztrált felhasználója egy valamilyen szempontból (kulturális, földrajzi, történelmi stb.) érdekesnek tartott helyszínen vagy annak közelében elrejt egy (vízhatlan) dobozt. Ennek megadja a pontos GPS-koordinátáit, a hely leírását, illetve tippeket ad, amelyek alapján a játékos társak megtalálhatják a geodobozt, amely különböző méretű és típusú lehet: kicsi, közepes és nagy, illetve egyszerű, találós kérdéses vagy feladványos, virtuális, multi, mozgó, eseményhez kötött, illetve utazóügynök. A megtalálóknak be kell írniuk becenevüket a dobozban található naplóba s az internetes felületre is, illetve kisebb tárgyakat (pl. műanyag katicabogár, kereszt, bélyeg) is hagyhatnak benne. A többi már az elrejtő képzelőerejétől, illetve a kereső leleményességétől, találékonyságától, talpraesettségétől és logikájától függ… A játékban mindenki részt vehet, aki a szabályzatban foglaltakat elfogadja, és önmagára nézve kötelezőnek tartja. A játékból való kizárás egyetlen oka a szabályzat szándékos megsértése lehet. A ládába tilos élelmiszert, édességet, csokit stb. helyezni, mert ezek egyrészt hűtés nélkül idővel tönkremennek, másrészt odavonzzák a közelben élő állatokat, amelyek megrongálhatják a ládát vagy annak környékét.

A felfedezés vágya

Gondolom, a felfedezés és a kincskeresés vágya mindenkit fűt. Emellett egy új hobbi mindig jól jön, s ráadásul olyan, amely egy új társaság, virtuális és valós közösség megismerésével jár. Ugyanakkor a geoládák keresése során a „vadász” rádöbben arra, hogy közvetlen közelünkben, ott, ahol szinte minden nap elmegyünk, egy rejtett, az „illetéktelenek” számára ismeretlen világ húzódik meg. Emellett közösség tagja „beavatottnak” érezheti magát, ugyanis rajta kívül csak néhány személy ismeri a „titkot”, a rejtekhelyet. A keresés során a város, a metropolisz övezet vagy a megye olyan helyeire juthatunk el, ahol addig még nem jártunk. Vagy igen, de nem tudtuk, hogy ott van valami.

Amennyiben túrázik vagy biciklizik az ember, a természetben elrejtett ládák megtalálása érdekes adaléka lehet a természetjárásnak. Amennyiben nem járunk ki gyakran a zöldbe, a geoládák keresése olyan helyekre kalauzolhat, ahol még nem jártunk, s ha nem lett volna a doboz megkeresése a cél, minden valószínűség szerint oda sohasem megyünk. A láda megtalálásán kívül gyakorlott túrázóknak is elégtétel lehet egy új hely, új kilátó felfedezése, kulturális létesítmény „felfedezése”. Nagyon sok esetben a játékos csak a geoládának köszönhetően jut el bizonyos helyekre, ismerkedik meg a hely kulturális fontosságával, illetve kapcsolja össze a település valamely íróval, költővel, művésszel. A Magyarvistán nemrég elhelyezett geodobozzal is az volt a célom, hogy a játéknak köszönhetően ide csalt GPS-felhasználó megismerkedhessen az Erdélyi Magyar Írók Ligája volt elnökének irodalmi tevékenységével, megtekintse a Jancsó Noémi Egyesület székházát, amely egyben a Jancsó Noémi Emlékház is. A túra előtt döntöttem el, hogy a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra nyomvonalára több geodobozt helyezek el. Az internetes felületen hivatkozások segítenek a felhasználónak megtudni, ki volt Kós Károly, illetve mi a túra jelentősége.

Már a Gorbói-út után járunk, majd jön a Medvepad. Itt elhelyezzük a második geodobozt. Az erdőben. A Gyerőffy-szöktetőhöz is kellene egy, de csak négyet hoztunk magunkkal, s a harmadikat a Riszeg-tetőre, a negyediket pedig a Szentimrei villa (Riszeg vendégház) bejáratához tervezzük elhelyezni. Mindkettőnek sok-sok mondanivalója van az oda látogató számára.

Image

Vétkezünk

Magyargyerővásárhelyen vétkezünk: megkeressük a kocsmát. A „kulturális” létesítmény felől még a mezőn érdeklődünk két gazdától: amikor a több mint 80 éves néni meghallja, hogy Kolozsvárról gyalog jöttünk, felsóhajt. A másik hölgy csak annyit mond: Én nem mennék semennyi pinzért.

Ismét Nagy Zoltánt, az EKE ifjúsági „frakciójának” a „mágnesemberét” hívjuk telefonon: s akkor pontosan hol kell lemenni a jegenyei menedékházhoz? Tanácsára kihagyjuk, s irány tovább. A Körös forrásánál épült motel fölött fénykép készül: a televíziós torony mindenki számára ismert, a motel teljesen lerobbant állapotban van.

Image

Beigazolódik a túraleírás „jóslata”: mielőtt a nádasi utat metszenénk, balra, előre feltűnik Körösfő zsindelyes templomtornya. A lemenő nap fényében díszelgő architekturális „kalauz” néhány kilométeren át kísér. Megmásszuk az Ordományost (a lányok a túravezetőt hibáztatják...), innen már látható a Riszeg-tető. Tudjuk, hogy a hagyományos majálisozásra használt helyszín után már csak ereszkedő következik. Már itt világossá válik, hogy Emma és Linda már nem éri el a fél tíz órai vonatot Kolozsvárra. Az utolsó geodobozt már szürkületben rejtem el egy bokorban. Már az erdő előtt fel kell tennünk a fejlámpákat. Szerencsére Jocó gyakran jár Sztánára lovagolni, így nagyon jól ismeri az erdőt. A sötétben még a leírás alapján sem sikerült volna megtalálni az utat.

Image

A Varjúvárat, Kós Károly hajdani rezidenciáját sötétben látjuk, vasárnapra halasztjuk a megtekintését, alig várjuk, érjünk el a Szentimrei villához, ülhessünk le végre, s ihassunk néhány sört. Szerencsére Török Béla gondnok és társa jóval érkeztünk előtt hozzálátott a miccs és a kolbász sütéséhez, tudták, hogy nekünk csak beszélni lesz erőnk. Tizennégy és fél órával ezelőtt indultunk el Kolozsvárról. A Szentimrei családról, Sztánáról, a Varjúvárról csak másnap mondok néhány dolgot a többieknek. Vasárnap természetesen a Kós Károly emlékszoba sem marad ki, de Lajcsi lovardáját is meglátogatjuk, s kimegyünk a mezőre megnézni az öt napos kiscsikót is.

Image

Image  

Ihlető táj, múzsákat varázsoló környezet és CSEND. Kós Károlynak és Szenimrei Jenőnek könnyű dolga volt itt alkotni...

Image 

Image

 Image

(Fotó- és videóriport a szerző internetes naplóján: www.koliver.wordpress.com és Facebook oldalán: https://www.facebook.com/koliver01 )

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Please input the anti-spam code that you can read in the image.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Cazare Almasu